Pandan Kft.
Egy vállalat hatékonysága nagyban függ attól, mennyire szervezik meg ideálisan az egyes gyártási műveleteket, s mennyire sikerül csökkenteni a termelési költségeket. A családi vállalkozásként működő Pandan Kft.-nél a kényszer szülte a változást.
Be kellett látnom: a gazdaságosságra vonatkozó számítások elvégzéséhez és ahhoz, hogy hiteles és naprakész információkkal rendelkezzünk a gyártási folyamatainkról, új vállalatirányítási rendszerre van szükségünk. Csak azt volt nehéz eldöntenünk, mit tudjon az új szoftver, mennyire legyen mély - mondja Kupi Kálmán, a Pandan Kft. tulajdonos ügyvezetője. A balogunyomi cégnél - amely többek között szeletelt sajtokhoz és felvágottakhoz, valamint egyéb élelmiszerekhez gyárt műanyag csomagolókat - egy éve indították el az SAP Business One névre keresztelt vállalatirányítási rendszer bevezetését.
Noha ez inkább kisebb vállalkozások igényeit elégíti ki, a nagyvállalatokra kifejlesztett All-in-One viszont túlságosan nagyra szabott lett volna a Pandan esetében. Mint ahogy a tulajdonos fogalmaz: "ráadásul roppant sok erőfeszítésbe került volna a telepítése". Ezért döntöttek végül a kisvállalkozásokra komponált megoldás mellett. Előtte persze "fejben" készültek fel a változásra: először a vezetők, majd a középvezetők, végül a dolgozók is elvonultak a világtól néhány napra, hogy ráhangolódjanak a "kihívásra": újragondolják és újratervezzék üzleti folyamataikat. Az új vállalatirányítási rendszer ötletét egyébként egy pályázati lehetőség adta, de a kényszer is megkövetelte a 16 millió forintos beruházást, melynek felére a gazdasági operatív programból sikerült támogatást elnyernie a kft.-nek. A társaság ugyanis 2004-ben megvásárolta a Sága baromfifeldolgozó csomagoló üzletágát, amely egy nem túlságosan korszerű nyilvántartási rendszert üzemeltetett. A régi informatikai megoldás szinte csak a gyártáshoz beérkező alapanyagok kezelésére és raktári nyilvántartására volt képes. Nyereségesség, megtérülés számolására vagy a gyártási folyamatok ideális megtervezésére, programozására alkalmatlan volt. Pedig a költségcsökkentés, a hatékonyság épp azon múlik, hogyan lehet jól csoportosítani és a lehető legideálisabban megszervezni az egyes gyártási műveleteket, a munkafolyamatok végén a kereskedelmi tevékenységet.
Az új program telepítését egy vonalkódos nyilvántartás bevezetésével kötötték össze. A vonalkódokkal ellátott alapanyagok sorsát a leolvasókkal követik nyomon az egyes munkafázisok alatt, a gyártási szoftver pedig automatikusan könyveli az alapanyag-felhasználást. A visszacsatolásokból fontos információk nyerhetők a gyártás időtartamára, az elkészült termékek darabszámára és minőségére vonatkozóan. Ezek a később is visszakereshető adatok viszont nélkülözhetetlenek a pontos önköltségi ár kiszámításához. Első hallásra úgy tűnne, a cégnél úgy ment az átállás, mint a karikacsapás, de az új vállalatirányítási rendszer gyakorlati alkalmazásával a pandanosok is megértették:
miért van az, ha az SAP hallatán a legtöbb ember a fejéhez kap. Az első hónapban sok szakértői támogatásra volt szükség, az értékesítési bizonylatokban (számlákban és szállítólevelekben) is sok módosítás történt. Új cikkszámok szerint kellett felépíteniük az egész termékstruktúrát, mivel a régi informatikai rendszerből csak kevés használható adatot sikerült átkonvertálniuk. Akadozott a gyártás és a szállítás. Legalább három hónap telt el, míg minden téren utolérte magát a vállalat. S mi lenne most a Business One nélkül? "Bizonyára egy csomó rossz döntést hoznánk, ami rengeteg pénzbe kerülne a cégnek. E nélkül ma már épp ellehetetlenülne a vállalkozás. Az SAP szigorúságot és fegyelmet követel meg a munkatársaktól. Aki ezt használja, annak igazán nagy a tekintélye a piacon"- válaszolja a kérdésre az ügyvezető.
Kicsiben kezdte
Egy tíz négyzetméteres irodából, "a nem tudás bátorságával" indította útjára vállalkozását Kupi Kálmán 1992-ben. A Pandan Kft. kezdetben műanyagokból készített, környezetvédelmi hasznosítású termékek- olajszeparálók, szennyvíztisztító berendezések, hűtőtoronybetétek, ülepítő-és csepegtetőtestek - gyártásával foglalkozott. A cég a 2000-es évek közepéig szép fejlődési ívet járt be, olyannyira, hogy 2000-ben vette meg azt a balogunyomi telephelyet, ahol jelenleg is a csomagolóeszköz- gyár üzemel. A vállalatnál 85-en dolgoznak. Előző évi árbevétele 2,3 milliárd forint körül alakult.
-
itelligence Image Film Film indítása -
Lapozgassa online digitális cégismertetőnket Bemutató indítása -
itelligence tények pdf letöltése
