header_careers_new

Karrier

Bejutás az itelligence-hez

compass_small

Az itelligence komplett informatikai szolgáltatásokat nyújtó vezető félként, valamint a kis- és közepes vállalkozásokra irányuló SAP projektek biztos partnereként szakmailag igényes és nemzetközi szinten megvalósuló karrierlehetőségeket kínál. Lelkesíteni, buzdítani akarjuk úgy a szakértőket, mint a munkahelyet váltókat és a kezdőket is.

Perspektívák kezdők számára
Gazdasági informatika, informatika, természettudományok vagy egyéb informatikai tárgyú szakmák területéről érkező, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára kínáljuk fel annak lehetőségét, hogy bekerüljenek a SAP érdekes tanácsadói világába.

Bejutás leendő diplomásként vagy egyetemista gyakornokként
Gazdasági informatikát, matematikát, természettudományokat és közgazdaságtant hallgató egyetemisták számára felkínáljuk annak lehetőségét, hogy gyakorlatukat vagy egyéb, tanulmányaikat kiegészítő tevékenységeiket nálunk végezzék. Így megvan a lehetőségük arra, hogy már tanulmányaik idején megismerjenek bennünket, és magukba szívják a tanácsadói világ levegőjét. Gyakorlatközeli szakdolgozatokat is szívesen támogatunk.

Bejutás szakképesítést szerezni kívánó diákként vagy középiskolai gyakornokként
Az alábbi szakmákban adunk szakképesítést: irodai kommunikációs üzletember, üzleti informatikus, szakinformatikus / alkalmazásfejlesztési és rendszerintegrációs informatikus szakirány. Az itelligence vállalja, hogy érettségizetteknek és szakfőiskolai végzettséggel rendelkező pályázóknak segítséget nyújt a gyakorlatközeli időszakokban, és számukra pénzt is biztosít, amennyiben információtechnikai egyetemi képzésen vesznek részt.

Perspektívák ágazati és SAP szakértők számára
Elérkezett egy olyan ponthoz, amikor – megalapozott SAP- és ágazati ismeretei birtokában – váltani akar, és új kihívásnak szeretné kitenni magát? Akkor nálunk jó helyen jár. Mi az itelligence-nél olyan pályafutást teszünk lehetővé az Ön számára, amely éppen az Ön egyéni helyzetére van szabva.

Érje el céljait velünk!
Juttassa még előbbre önmagát és bennünket is tehetségével, és teremtsen ezáltal meggyőző felemelkedési lehetőségeket a számtalan karrierterület egyikére. Mi szívesen segítünk abban, hogy személyes elbeszélgetés keretében megrajzoljuk konkrét indulási lehetőségeit. Az természetesen magától értetődik, hogy az Önre vonatkozó információkat bizalmasan kezeljük.

Készen áll arra, hogy karriert építsen az itelligence-nél? Akkor lásson hozzá, és tegye meg az első lépést! Küldje el dokumentumait az alábbi helyre: itelligence HR Team!

logo_sap_gold_hu
Budapest Kapcsolat itelligence Hungary Kft.
Váci út 141.
Tel. +36 1 452 38-00 Mail küldése